Holotrop légzés élménybeszámoló + Wim Hof módszer ajánló

Október 21-23. voltam 3 napos Holotrop légzésen. Ez volt életem első transzlégzés élménye. Sokan tudják rólam, hogy másodéves vagyok most az Integrál Akadémián. Itt tanultunk Stanislav Grof-ról, az LSD terápiáról, majd annak betiltása után a Grof féle transzlégzésről (GTT), melyet a betiltott LSD terápiák után dolgoztak ki, hogy továbbra is folytathassák a mély testi-lelki-szellemi gyógyító munkát.
A holotrop teljességet jelent. Olyan állapotot, ahol az ember teljességgel jelen van, és spontán gyógyító folyamatok indulhatnak be. Sokféle módon érte el az ember ezt a holotrop állapotot a történelem során. Rengeteg törzsi ill. magasabb kultúrát ismerünk, ahol szerhasználattal, tánccal, dobolással, énekléssel, virrasztással, böjtöléssel, meditációval, egyéb – olykor szélsőséges - rituálékkal érik el ezt az állapotot. A légzés egy univerzális eszköz, mely mindenki számára minden időben rendelkezésre áll a holotrop állapot eléréséhez. Ezen alapul a holotrop légzés módszere.
Az Integrál Akadémián Gánti Bence is tart fél napos transzlégzés alkalmakat, de én szerettem volna az eredeti 3 napos (valójában két fél nap és egy teljes nap) GTT élményt megtapasztalni először. A Holotropic Hungary-hoz regisztráltam, ahol két férfi és egy női facilitátor vezetett minket. Bizalmat keltett bennem az is, hogy az egyik férfi pszichológus, a másik orvos volt.
Valójában én még magam miatt valószínűleg halogattam volna ezt a megtapasztalást. Végül a lányom miatt szántam rá magam ilyen hirtelen. Amikor az Integrál Akadémián a Grof féle perinatális mátrixról tanultunk, megállapítottam, hogy én ill. a lányom valószínűleg melyik BMP-nél akadtunk el a születésünk közben. A lányom tiniként teljesen hozza a saját elakadását. Aznap, mikor hazaértem a suliból, azonnal megosztottam vele, hogy holotrop légzésre kellene mennie, és az bizonyára tovább tudná mozdítani a jelenlegi krízis helyzetéből. A lányom tinis válasza azonban így hangzott: „Van neked is bőven születési traumád, menj el, próbáld ki, meséld el, és ha az alapján úgy ítélem meg, majd elmegyek én is.” Hát, ez aztán a nem várt felhívás volt keringőre. Mit tehet egy anya ilyen esetben? Bekapcsolja laptopját, felmegy a netre, és megnézi, mikor lesz a legközelebbi GTT Magyarországon, és beregisztrál. Én is így tettem.
Nagy várakozással indultam neki ennek a megtapasztalásnak. Kiolvastam előtte Grof két könyvét is, a Transzlégzés és a A jövő pszichológiája című könyveket. Ergo mindent is tudtam a transzlégzésről, mire 21-én péntek délután 15:00-re a BNV területén lévő Expo Hotelbe érkeztem, melynek egy egész emeletét kibérelték a szervezők.
Bizalmat keltő volt számomra az egész szint kibérlése, hiszen a könyvekben is leírták, hogy elég hangosak szoktak lenni ezek az alkalmak, nem csak a zene, hanem a résztvevők hangadásai miatt is, így erősen ajánlott, hogy szálloda esetén egy teljes emeletet béreljenek ki a szervezők. Megnyugtató volt az is, hogy mivel intenzíven fogunk lélegezni, a szervezők mindenkitől hivatalos negatív PCR tesztet vártak el, melyet szerda délutántól végeztethettünk el legkorábban. Tudtam, hogy ezzel sem lehet biztosra kivédeni, hogy esetleg egymásra ragasszunk valamit, de azért felelősségteljes lépésnek tűnt. A facilitátorok kávéval, teával, édes és sós rágcsikkal, gyümölcstállal fogadtak minket, ez is kedves és figyelmes volt, ha már maga a 3 napos program nem olyan olcsó (80-90 ezer Ft), ámbár nem is olyan drága, ha figyelembe vesszük, hogy 3 facilitátor dolgozik benne végig, és egy egész emeletet kell kibérelni a hotelben.
Kicsit döcögős volt az indulás, ugyanis az első két órában azok érkeztek meg, akik még soha nem vettek részt transzlégzésen, hogy itt kapják meg majd az alap információkat. Tehát mi mind idegenek voltunk egymásnak, a facilitátorokkal is most találkoztunk személyesen először, és a transzlégzést is max. hírből vagy könyvekből, elméletben ismertük. Tapintható volt a feszültség, az izgalom, a kínos feszengés, a bizonytalanság. Szerintem jobb lett volna, ha az egész csapat együtt kezd, és akár megszólaltatták volna azokat, akik már voltak transzlégzésen. Végül, akik megszólaltak, sem bizonyultak igazán jó reklámnak, mert szinte egybecsengően azt mondták, hogy ők már voltak egyszer transzlégzésen, de nem sikerült igazi áttörést elérniük, és remélik, most majd végre sikerül. Hallgatva őket arra gondoltam: „Lám, én is csodavárással jöttem ide. Grof könyvei olyan fantasztikus sztorikat írnak le le, olyan átütő, lélek-megváltó, gyökerekig gyógyító történeteket, hogy aki olvassa, nem csoda, hogy óriási horderejű élményre vár.” Még akkor is, ha nekem például az egyéni terapeutám, akinek számtalan erős spirituális élménye volt már, finoman próbálta nekem jelezni, hogy neki például a transzlégzés egy érdekes tapasztalás volt, de nem volt olyan erős, mint a spontán megtapasztalt spirituális élményei.
Előre tudtam a két könyvből, hogy a GTT-ben párokban dolgozunk. Először a pár egyik tagja végzi a transzlégzést, a másik: vigyáz rá, hogy biztonságban legyen, ne üsse meg magát, ne essen el; zsepit ad, ha sír; inni ad, ha szomjas; mosdóba kíséri, ha szükséges. Mindezt kézjelekkel tudjuk majd kommunikálni egymással. Szóval az első pillanattól izgatottan vártam, hogy ki lesz a párom. Nagyon szerettem volna, ha egy tapasztalt transzlélegzőt választhatnék, és megnyugtató lett volna számomra, hogy ha az illető lehetőleg egy nő – valamiért ódzkodtam tőle, hogy egy ilyen intim és mély folyamatba egy idegen férfi kísérjen el.
Úgy láttam, hogy a párok kiválasztása/kiválasztódása elég spontán történik. Az emberek a kölcsönös szimpátia és közös érdeklődési körök alapján csak úgy egymáshoz sodródik. Én is úgy jöttem össze a párommal, hogy egyszerre nyúltunk a csokis korpás kekszes tálkába, és ugyanazt a kekszet fogtuk meg. Majd beszédbe elegyedtünk, és kiderült, hogy a lány már 7x vett részt transzlégzésen, sőt a facilitátor képzőt is elvégezte, és már tarthatna is ilyen csoportos légzést, csak még keresi a facilitátor párját. A lány minden szempontból szimpatikus volt számomra és azonnal bizalmat ébresztett bennem. Nagyon szerettem volna, ha őt választhatom, de nem voltam benne biztos, hogy ez kölcsönös.
Mikor az ismerkedés és tájékoztatás véget ért, bementünk abba a terembe, ahol majd másnap a transzlégzésre sor kerül. Itt ismét elismeréssel nyugtáztam, hogy a facilitátorok igazán megadták a módját az alkalomnak. A termet nagyon szépen berendezték. Felállítottak egy szép oltárt középre, szép terítőn, egy nagy csokor virág, gyertyák, mécsesek, kristályok, szent szobrok pl. Buddha szobor. Körbe matracokat helyeztek el, színes párnákkal, plédekkel, tiszta csakraszínekben. Igazán ünnepivé varázsolták a termet.
Itt egy nyitó körrel folytattuk, mindenki elmesélte, miért jött, milyen céllal, milyen elvárásokkal, milyen korábbi tapasztalatokkal. Színes újságokat osztottak ki, és arra kértek minket, hogy lapozgassuk át az újságokat, és ha bármelyik kép megfog, üzenete van a számunkra, vagy akár tudatosan szeretnénk azt megtapasztalni; vágjuk ki, tépjük ki, és készítsünk egy kollázst. Ezt a kollázst a transzlégzés után meg fogjuk majd nézni, mert nagyon gyakran a transzlégzés során hasonló utat járunk be, mint amit feltettünk a képre. Én tényleg az intuíciómra próbáltam hagyatkozni, mint az újságok kiválasztásában, mind a képek kiválasztásában, mind a kompozícióba rendezésben. Becsatoltam a kollázs fotóját, ami alapján arra számítottam, hogy lesznek itt születési és babakori traumák, nőiséggel és párkapcsolattal kapcsolatos történések, eksztázis, spirituális élmények. A bemutatkozónk során a montázsainkat is felhasználhattuk, megmutathattuk a csoport többi tagjának.
Ekkor került sor a párválasztásra. Mikor bejöttünk a terembe, leültem egy párnára. Bejött az a lány is, akit választani szerettem volna, de ő messze tőlem ült le. No, hát akkor lehet, hogy még sem ő lesz a párom. De aztán odajött hozzám a vezető facilitátor, hogy legyek szíves elülni innen, mert neki itt tolmácsolnia kellene a szlovák és olasz résztvevőinkenk angolul. És láss csodát, már csak a lány mellett volt egy szabad hely. Így hát mégis mellé kerültem, és mikor a párválasztás volt, és én bizonytalanul álltam ott, rám nézett, és azt mondta: „Nyugodtan választhatsz engem.” Nagyon örültem.
Az sem volt egyáltalán probléma számomra, hogy 13 lélegző volt, tehát páratlanul voltunk, azaz kellett egy 3 fős csoport. Miután mindenki pár választott, volt egy 67 éves férfi, a legidősebb résztvevő, aki kicsit túlsúlyos is volt, és meglehetősen távolságtartó, akit senki sem választott ki. A lány rám nézett, és megkérdezte: „Bevesszük harmadiknak?” „Hát persze!” – feleltem.
Ez után rendezték be a termet másnapra a facilitátorok. A hab a tortán az volt, mikor a lány javasolta, hogy válasszuk ki elsőként előre a helyünket, mivel mi 3-an vagyunk, és ezt engedélyezték is a facilitátorok. Nagyon szépen berendezték megint a termet. A matracok a terem két szemközti falán sorakoztak, egymástól bő fél méterre. Pont annyi hely volt köztük, hogy a segítők oda beülhessenek. Minden matrac tiszta csakra színekben pompázó plédekkel volt letakarva: bordó, vörös, narancs, sárga, zöld, türkiz, mélykék, lila. És mindegyik matracra egy másik csakraszínhez tartozó színes kispárna és egy plusz, betakarózásra szánt pléd pihent akkurátusan összehajtva. Az oltár a terem közepére felkerült egy szépen leterített asztalra a terem végében.
Sikerült úgy helyet választanunk, hogy lehetőleg ne legyünk túl közel a várhatóan elég hangos hangfalakhoz, hanem épp a terem közepén, a két hangfal átlós találkozási pontján legyünk, a hangok találkozási pontján. A légzőpárom még azt is felajánlotta, hogy kezdjünk mi az idősebb férfival elsőként délelőtt, ő majd segít mindkettőnket, délután pedig mi ketten fogunk vigyázni rá. Hát, ez már tényleg non-plus ultra volt.
Úgy mentem haza aznap este 22:00 körül, hogy minden kívánságom valóra vált, még az is, amit álmodni sem mertem volna. Még nagyobb izgalommal vártam a másnapot. Este még Ji KInget is vetettem, és az is elképesztő dolgokat ígért, pont, amit szerettem volna hallani: „Itt az idő, hogy lenyúlj a probléma gyökeréig; megértsd és tisztán láss, ami után elképesztő bőség vár minden szinten.” Hát kell ennél több? Nehéz volt ezek után elengedni az elvásárokat másnapra, az biztos. Szerintem nem is sikerült.
Másnap izgatottan foglaltuk el a helyünket fekvő helyzetben, betakarózva a matracokon. A facilitátorok körbe jártak, és mindenkivel váltottak pár kedves szót. Hozzám is odajött a vezető facilitátor, megosztottam vele, hogy izgulok, de nyitott vagyok. Aztán a szemünk elé alvó maszkot helyeztünk, hogy a külső fények se zavarjanak. Javasolták, hogy csak keveset reggelizzünk, úgyhogy én egy mini szendvicset ettem a kezdés előtt 2 órával. Egy vezetett relaxációval kezdtünk, amit az egyik facilitátor narrált. Ebbe még a légzőpárjaink is bekapcsolódhattak, akik azután majd végig támogatják a folyamatot, itt még ők is lefeküdhettek a talajra. Aztán egy ponton a facilitátor megkérte őket, az „ülőket”, hogy üljenek fel, és elindult a zene. Megkértek minket, „lélegzőket”, hogy kezdjünk el mélyebben és intenzívebben lélegezni.
12 éve én már részt vettem egy bemutató transzlégzés foglalkozáson, mikor az életmódtanácsadó és terapeuta vizsgatáboromban egy neves természetgyógyász szerette volna velünk megízleltetni az élményt. Ott széken ültünk, és arra emlékszem, hogy már annyira túllélegeztem magam, hogy nem akartam többé levegőt venni, csak ültem a fényben, mintegy extázisban, miközben a foglalkozást vezető természetgyógyász körbe járt, és mikor hozzám ért, kiabált velem, hogy lélegezzek tovább intenzíven. Számomra ez egy ambivalens élmény volt, nem inspirált arra, hogy újra kipróbáljam.
Most azonban a könyvekben is olvastam, és a tájékoztatón is elhangzott, hogy az intenzív légzés megemeli a rezgést, és képes mobilizálni a testben rekedt energiákat, emlékeket. Amikor ezek feltörnek, és belekerülünk egy élménybe, akkor nem kell folytatni az intenzív légzést, bárhogy lélegezhetünk, ahogy jólesik, sírhatunk, nevethetünk, a légzés akár egy időre lelassulhat vagy szünetelhet is. És amikor az élmény véget ér, akkor térjünk vissza az intenzív légzéshez.
Ez a hozzáállás megnyugtató volt a számomra.
És elkezdődött. A relaxációval segítettük a testi ellazulást. Amikor a relaxáció végére értünk, a facilitátor megkérte a segítőket, hogy üljenek fel, minket pedig, hogy kezdjünk mélyebben és gyorsabban lélegezni. A zene hangosabbra, intenzívebbre váltott. Elhatároztam, hogy megengedem magamnak és a testemnek, hogy annyi mindent dolgozzon ki magából, amennyit csak lehetséges. Nem törődtem vele, hogy a facilitátorok és a segítők látnak, hogy mit csinálok, és hogy esetleg a hangos zenén és a többiek hangjain túl az én hangom is hallatszik. Biztonságban és szabadnak éreztem magam a folyamatban.
Azt hiszem, erősen vezetett a zene, vitt magával. A külső megfigyelőm végig megmaradt, nem kerültem kontroll vesztett állapotba, vagy legalábbis nem éltem meg úgy. Sok minden történt a testemmel és a hangommal. Volt, hogy önkéntelen rángatózásokat végzett a lábam. Volt, hogy vonaglott a csípőm – regisztráltam, hogy ennek volt némi szexualitásra hajazó energiája. Volt, hogy az egyik résztvevő folyamatos torka szakadtából ordítozása megijesztett, és hoztam egy döntést, hogy nem fogok megijedni, és elkezdtem gyöngyözően kacagni, hosszú perceken át – nagyon jólesett. Volt, hogy a kezeim őzláb tartásba álltak be, és a hátamon fekve összegömbölyögtem, nagyon feszült a hasam, az ujjaim a hasam felé irányultak, és mély szomorúságot és lelki fájdalmat éreztem, nagyon sírtam. Talán a hasi műtéteim, a meg nem született gyermekek, a nőiségemben ért sérülések fájtak, nem tudom. Egyszer mintha szültem volna. Nagyon fárasztó volt. Egyszer pedig születtem, akkor már átfordultam hasra, térdeplésbe, babapózba. Nehéz volt megszületni is, fárasztó, lassú folyamat. És az volt a döbbenetes, mikor kibújt a fejem, hogy mélységes bűntudatot éreztem, amiért szegény törékeny anyukám testét összezúztam. Később a megosztó körben egy másik résztvevőnek is ugyanez volt az élménye. Ez nálam korábban soha egyetlen terápiás folyamatban sem jött még elő. Nagy baba voltam tényleg, majdnem 4 kg, anyukám pedig elképesztően vékony és törékeny, 40 kg volt vasággyal. Miután itt a holotrop légzésen megszülettem, hiperventillálva lélegeztem, teljesen meg voltam feszülve, és nagyon egyedül éreztem magam. A születéskor nem vettem levegőt, az orvos a lábaimnál fogva fejjel lefelé lógatott és verte a hátamat, hogy sírjak fel végre. Majd megpróbálta szabaddá tenni a légutakat, és akkor felsírtam. Aztán a kor szokásának megfelelően megfürdettek, bepólyáztak, és elvittek a csecsemősosztályra. Nem maradtam az anyukámmal. Szóval a lefagyás, a pánik és a magány indokolt volt. A hiperventilláló légzés is ismerős volt. Életem első ultrafutó versenyén, a Balaton Szupermaratonon, mikor a 3. nap lesérültem, és a 4., egyben utolsó napon úgy tűnt, hogy fel kell adnom a versenyt, végül egy pontosan ilyen hiperventilláló légzéssel vittem be magam spontán egy transzfutásba, amivel fájdalom nélkül teljesíteni tudtam a versenyt. Ammikor beértem a célba, úgy sírtam, mint egy baba. Utána 4 napig egy megváltozott tudatállapotban voltam, mint aki újjászületett. Mint aki újraszületett. Az a verseny a születésem újrajátszása volt.
Ezen a ponton a holotrop légzésen eszembe jutott, hogy itt van a lélegző párom a hátam mögött, és ha szeretném gyógyítani a magányomat, a befagyottságomat, csak meg kell fordulnom, és ki kell nyúlnom a keze felé. És így is tettem.
Viszont ez a kifelé kapcsolódás kicsit ki is zökkentett, és rájöttem, hogy innom kell, mosdóba kell mennem. Amikor innen visszaértünk, már nem olyan mély, dinamikus, alsó csakrás zenék szóltak, hanem magasabb szférák zenéi. Így ezek után a szülés, születés, szexualitás témák lecsengtek, és helyette érdekes élmények jöttek, amit nem is igen tudtam hová tenni azóta sem. Pergamen lapokat láttam, sepia színű, gazdagon ornamentikus mintákkal illusztrált lapokat, amin írás is volt, de olyan tömény volt az információ a lapokon, hogy nem tudtam tudatosan feldolgozni, csak arra emlékszem, hogy több lap is megjelent gyors egymásutánban. Aztán olyan érzésem lett, hogy zoom-olok kifelé a földről, nagy sebességgel emelkedek felfelé, és egyre nagyobb a táj, amit befog a tekintetem. Szédítő volt az emelkedés, és a hely, ahol voltam, talán egy sivatag lehetett, mert mindent aranysárga anyag borított, talán homok. Mintha egy épület is lett volna ott, de nem emlékszem, hogy téglalap alakú vagy piramis alakú. Egyiptom egy piramissal logikus lenne. Amikor 23-30 éves koromig táncoltam, gyakran jött elő az egyiptomi szakrális tánc és az egyiptomi papnő témák. Az egyiptomik a piramisokat úgy építették meg, hogy egy titkos járat vezetett felfelé a Sirius csillagkép felé, mert hittek benne, hogy a fejlett lelkeknek oda kell hazatalálni, onnan jöttünk. Ez az egy asszociáció merült fel bennem a légzés után, hogy egy eltávozott lélek útját láttam a piramisból felfelé emelkedve. Többször erős fényélményeim voltak, pedig a teremben fix volt a világítás, és a szemfedő is végig a szememen volt. Aztán egyszer olyan érzésem lett, mintha fuvallatként körbekígyóznám, tekeregném az egész termet, mindenkit, aki a teremben van. Nagyon erős könnyűséget, játékosságot és örömöt éreztem, mint mikor a lélek kiszabadul a test börtönéből. Hangokat adtam ki többször is, az első blokkban mélyebb torokhangokat, tágas „á” hangot, most a másodikban magas, szinte áriaszerű hangokat.
Amikor vége lett a folyamatnak, a facilitátorok azt kérték, hogy senki se hagyja el a termet anélkül, hogy a facilitátoroknál ki ne check-olt volna. Így hozzám is odajött az egyik facilitátor, a vezető, aki a folyamat elején is odajött váltani pár szót. Nem volt kedvem csevegni, jópofizni, így megmondtam, hogy jól vagyok, nem szeretnék beszélni, mennék mandalát rajzolni. És így is lett. Megrajzoltam a mandalámat, ami leginkább a csakrás folyamatot tudta visszaadni szerintem. Egy nagy nőalak állt a mandalában a 7 csakrával, a hajfonata keretezte a kört, és jobbra-balra belerajzoltam a szülést ill. a születést, meg a kígyózó fuvallat érzést és a mindenféle áradó torokhangokat. A képet becsatoltam.
Bevallom, egy picit csalódott voltam. Intenzívebb élményekre számítottam. Talán nagyobb kontroll vesztésre is. Nem tudtam elhinni, hogy bármi átütő születhet ebből a 3 órás transzlégzésből. Eszembe jutott, hogy a nyitókörben több ismétlő résztvevő (legalább 3!) mondta azt, hogy nagy elvárásokkal érkezett első alkalommal, de nem történt akkora áttörés, és remélik, hogy most majd megtörténik. Csodavárás volt. Egyalkalmas megvilágosodás elvárásuk volt. És azt hiszem, olvasva Grof 2 könyvét, bennem is volt egy ilyen csodavárás különösen a Ji King kivetése után. Azokhoz a ki nem mondott, de nagyon is ott lapuló elvárásokhoz képest csalódásnak tűnt a folyamat.
Mindenki beszélgetésbe kezdett, én nem akartam locsogni-fecsegni. Szerettem volna hatni hagyni még a folyamatot. Megebédeltünk. Nagyon éhes voltam ?? A transzlégzés komoly sport ??
Ebéd után jött a második csoport. Most én voltam a felvigyázó, és a lélegzőpárom utazott. Nagyon örültem annak is, hogy nem én voltam először segítő. Azt hiszem, ha először ülök, sokkal nehezebb lett volna megengednem magamnak mindazt, amit megengedtem így, hogy még nem láttam kívülről az egészet. Megfigyelőként kinn ülve nagyon furcsa volt. Egy csomószor az volt az érzésem, hogy az emberek le vannak kontrollálva, nem tudják megengedni a folyamatokat, vagy épp túlcsinálják azokat. Ebben a csoportban is volt egy fiú, aki torka szakadtából végig üvöltötte majd az egész 3 órát. Leginkább egy bolondok házában éreztem magam. Emberek rángatóztak, vonaglottak, grimaszoltak, hangokat adtak ki, táncikáltak, láthatatlan dolgokkal bokszoltak, birkóztak. Másrészről arra gondoltam: milyen csodálatos ez! Összejön egy bő tucat ember, és a zene és egymás segítségével megtalálják a módját, hogy megszabaduljanak a feszültségeiktől. Mennyire emberi dolog ez! És mennyire hiányzik a modern társadalomból ez a kizsilipelés! Mennyivel kevesebb alkoholista, drogfüggő, öngyilkos, testi vagy mentális beteg lenne, ha rendszeresen végeznénk ilyen modern kori sámánszertartásokat! Mert ez az! Ez jutott eszembe. Ez az a törzsi rituálé, ami még megvolt a régi törzsi kultúrákban, de mára elveszett. A modern W5-ös világ Istentől, az Univerzumtól, a Természettől elszakadva, önnön lelkétől és tudatosságától elszakadva – beteg. És itt egy egyszerű út, a légzés útja, ami visszavezethet minket a lélekhez, a középpontunkhoz, isteni önmagunkhoz. A magyar nyelv fantasztikus, csak gondolj a LÉLEK és LÉLEKZET szavainkra!
Az én lélekzőpárom is elég visszafogott volt, ámbár ez annak is betudható volt, hogy ő már hetedjére vett részt transzlégzésen. 2x kellett kikísérnem a mosdóba. Elsőre kizáródtunk a teremből. Nem működött a kártya. Szörnyen éreztem magam, amiért ki kellett zökkennie, mert én nem tudtam megoldani a helyzetet. Persze meg tudtam volna oldani valószínűleg, de erre nem kaptam elég időt, mert gyorsan visszavedlett facilitátorrá, és intézkedni kezdett. Azért nagyon sajnáltam, hogy így jártunk, és megzavartam a folyamatát a kártyamizériával ?
Amikor a második csoport is végzett, ők is megrajzolták a mandalájukat, közben már beszélgettek. Én még mindig nem vágytam csevegésre. Megvacsoráztunk.
Utána következett az integrációs tánc. Jó dinamikus zenéket tettek be. Mivel egész nap feküdtem ill. ültem – különösen a második 3 óra ülés viselt meg ., elképesztő mozgás hiányom volt. Már a termet is önként segítettem elpakolni, annyire dúlt bennem az energia és a mozgáshiány. Szóval most mindent beleadtam. A 3. vagy 4. szám után éreztem, hogy érzékeny a jobb nagylábujjam. Mintha kidörzsölődött volna. Innentől már visszafogottabban táncoltam, aztán újabb 1-2 szám után véget is ért az integrációs tánc. Megnéztem, mi történt a jobb nagylábujjammal. Képzeljétek el, egy hatalmas, magzat formájú hemangióma keletkezett rajta. Grof könyvében olvastam erről a test szerte jelentkező hemangiómákről holotrop légzés után. Nos, nekem összejött egy. Fájdalmas volt 1-2 napig, aztán gyorsan elmúlt az érzékenység, és végül pontosan 1 hónap után dobta le magáról a nagylábujjam bőre. Elmélkedtem rajta, hogy vajon ki vagy mi volt ez a magzat formájú hemangióma? A leglogikusabb a meg nem született ikertesóm, de lehetett persze a meg nem született gyermekem is, leszakadt lélekrész magzati vagy kisbaba korból. Ki tudja?
Jól aludtam éjszaka, és nem álmodtam semmit.
Másnap már csak egy délelőttöt voltunk együtt, a megosztó kör volt hátra. Mindenki megmutatta az induló kollázsát, a mandaláját, és elmesélte, amit a légzés élménnyel kapcsolatban fontosnak ítélt meg. Nagyon hasznosnak találtam a megosztó kört, mert egy csomó emberhez tudtam kapcsolódni a múltbéli élettörténeteiben, a jelenbéli problémáiban és a mostani transzlégzésen átélt élményeiben és azok felfejtéseiben.
Végkonklúzióként az fogalmazódott meg bennem, hogy mindenféle gyógyulás útja csak ritkán könnyű, gyors. Van ilyen is – kegyelemnek hívják, és azt hiszem, azok az emberek, akik ebben részesültek, korábban, előző életeikben már megdolgoztak érte, soha nem érkezik ez beletett erőfeszítés nélkül. Sokan csodavárással érkeznek a holotrop légzésekre. Pedig csak ritka a megváltás ezekben a csoportokban. Sokszor részt kell venni, más terápiás folyamatokban is dolgozni kell, valamilyen spirituális napi szintű gyakorlás is erősen ajánlott, hogy a várva-várt gyógyulás megérkezzen. Jómagam úgy döntöttem életem első holotrop légzés után, hogy keresni szeretnék valami napi szintű légzőgyakorlatot, amivel sok pici cseppet tölthetek a gyógyító szelencémbe, míg végül megtelik, sőt túlcsordul, és valóban elhozza a vágyott gyógyulást. Kerestem a nekem megfelelő „transzlégzés kicsiben napi adagolásban” technikámat. Először OSHO Dinamikus meditációja jutott az eszembe, el is kezdtem, de két nap után az izületeim azt mondták, hogy köszönik szépen, de ez a rázás nekik nem esik jól. Aztán a tűzlégzésre gondoltam a jógából, de arra meg a két hasi műtétem mély fasciális hegei mondták azt, hogy köszönik szépen, de nem kérnek belőle. Ekkortájt, látszólag ide nem kapcsolódóan jutott el hozzám a Wim Hof metódus. Elolvastam a 2 Wim Hof könyvet, és megtaláltam a neten a 11 perces vezetett Kezdő Wim Hof légzés videót magyarul. Azonnal ki is próbáltam a légzést és az 1 perces hideg zuhanyt is, és ez teljesen bejött. Azóta is csinálom. Minden zuhanyzást hideg zuhannyal zárok (ami itt télen Fóton kb. 10 fokos vizzel való hideg zuhanyt jelent, brrr!), napjában olykor többször is, ha sportolok aznap. És minden reggel ébredés után megcsinálom a kezdő Wim Hof légzést a z 1 órás Samatha meditáció előtt – sokkal jobban megy utána a Samatha meditáció! És minden este lefekvés előtt is megcsinálom a kezdő Wim Hof légzést, és utána még egy rövid, 10-20 perces Samatha meditációt is szoktam csinálni, ez kiviszi az egész napi szemetet a testemből-lelkemből, könnyebben alszok el, és jobb minőségben alszok – több mélyalvással, kevsebb REM-el és éber időszakkal.
Azóta is napi szinten gyakorlom a Wim Hof légzést és a hideg zuhanyt a Vipassana gyakorláson felül. Ha futok, ha bicajozok, olykor csak a mindennapi tevékenységeim közben is gyakorlom a mély átlégzést. Nem akarom elkiabálni, de már december van, és idén ősszel elmaradt a szokásos felső légúti betegség. Én ezeknek tudom be ??
Becsatoltam nektek a 2 Stanislav Grof könyvet (Transzlégzés, A jövő pszichológiája) és a 2 Wim Hof könyvet is (A jégember, A Wim Hof metódus), és a kezdő Wim Hof légzés linkjét is, ha van kedvetek kipróbálni ??
Figyelem, a Wim Hof metódus kismamáknak nem ajánlott! Viszont a baba megszületése után nagyon is ajánlott, mind a légzés, mind a hideg zuhany sokat tud majd segíteni a folytonos fáradtság leküzdésében és a regenerációban, csak a melleket ne hideg zuhanyozzátok a szoptatás ideje alatt (mert a hideg apaszthatja a tejet), minden mást lehet ??
Ja, és ez után az überbiztos, szuperautentikus 3 napos holotrop légzés élmény után úgy érzem, már nincs szükségem a jövőben ekkora körítésre, szívesebben megyek az INTA-s, Gánti Bence vezetésével tartott fél napos, effektív 2 órás transzlégzésre – nagyon jókat hallottam róla! Árban sem mindegy, hogy melyiket választja az ember (80 kontra 25e Ft). De elsőre nem bánom, hogy ezt a 3 napost választottam. Jó volt ez így ??
GTT link:
Wim Hof vezetett kezdő légzés:


Kövess minket a Facebook-on!